kotor2 nyito kepernyo
kotor2 menu

Thug 1

Knights of the Old Republic 1 és 2

 

Bemutatom az első custom Thug figurámat, őt előbb készítettem el, mint a második custom thug figurámat, amit viszont már bemutattam nektek, itt az ideje, hogy ezt is megosszam veletek. A Thug egy angol szó, elsődleges jelentése gengszter, orgyilkos. A KotOR sorozatban azonban a thugok ennél sokrétűbb szerepet kaptak, kibővítve gonosz tevékenységi körüket igen széles repertoárban rosszalkodnak. Így a KotOR-ban a thug szó jelentése is szélesebb értelmezést kapott, ők lettek a rosszfiúk, a zsiványok, a rablók, a gonosztevők, az útonállók, a pribékek, a fosztogatók, a banditák, verőlegények, pénzbehajtók, haramiák, a garázda elemek. Viselkedésük általában agresszív, gyakran kötekednek, hol velünk, hol az ártatlan polgári lakossággal. Természetesen mindezt alaposan felfegyverkezve, és általában csoportosan teszik. A gengszter szó is ebből a csoportosságból fakad, hiszen az angol "gang" szó eredeti jelentése banda, csoport, mindez azt fejezi ki, hogy a gangster egy csoport, egy bűnszervezet tagja. A banda erőt ad a bűnszövetkezetben tömörült egyéneknek, együtt erősebbek, és több esélyük van a sikerre. Együtt, sokan, könnyebben tudnak hősködni a civilek ellen, alaposan megfélemlítve, terrorizálva azokat. Gonoszságaikat többnyire hatalmi szempontokért, esetleg pénzért, vagy néha pedig egyszerűen poénból követik el. A bandák azonban néha egymás ellen fordulnak, hogy eldöntsék, melyik szervezet az erősebb, vagy hogy egyedül tudjanak tevékenykedni az adott területen, ilyenkor az ellentét sokszor bandaháborúkhoz vezet. Az erősebb bandák néha akkora erőre tehetnek szert, hogy képesek befolyásolni a politikát, belekerülhetnek magasabb körökbe, és befolyásolni tudják a nagyhatalmi kérdéseket. Ezek a thugok például a KotOR2-ben nyíltan foglaltak állást az telosi háborúban, a rossz oldali küldetésben pedig nagy szerepet vállalnak, mikor főnökük, Azkul vezetésével, és a beépített ember, Zheron közreműködésével megdöntik a dantooini kormányzatot.

Azkulnak még egy Jedi mestert, Vrookot is sikerült csapdába csalnia, és foglyul ejtenie, majd a Dantooine-on egy barlangban bezárta egy erőtér ketrecbe. Mikor az Exile Jedi rájön erre, és kilép a barlangból, kint fogja őt várni Azkul és 6-7 gyakorlatilag tök egyforma embere. Azkul tök egyforma szakállas thug tesókat uszit rankAzkul "munkát" ajánl nekünk, ez lesz az utolsó LS/DS döntésünk a Dantooine-on. A Jó Oldaliak (LS) Khoonda-t kell hogy védelmezzék, ezért ezen a ponton szembe kell tök egyforma ázsiai thug ikrek tucatjai rohannak ránkszállni a gonoszokkal, és meg kell ütköznie Azkullal és fekete szakállas masszívan egypetéjű ikreknek kinéző zsoldosaival. Aztán vissza kell menni a Khoonda épületéhez, és felkészíteni a védekezésre az Akkere cikkemben leírtaknak megfelelően, és visszaverni a thugok nem sokára meginduló egy női exile nehezen fog tudni párt választani az egyforma thug tesók közültámadását, erre a támadásra azonban a korábban levert szakállas thug ikrek helyett Azkul gyorsan felbérel egy ázsiai családot, vagy legalábbis egy ázsiai arcú, ugyancsak egypetéjű ikreknek kinéző zsoldos hadsereget, akikkel egyátalán nem könnyű megverekedni, de nem azért, mert karatéznak, vagy mert olyan ügyesek, hanem mert össze-vissza rohangálnak, és egy idő múlva a sok tök egyforma ázsiai thug közül dunsztunk sem lesz, kit sérítettünk már le, kit kéne befejezni. (Vagy lefejezni.) két thug egy Sullustit molesztál a telosi szórakozó negyed előttEgyébként ha már itt tartunk, abban a cikkben is láthattátok, de ide is beteszem, hogy bizony egy Akkeréhez hasonló kis Sullustit is két ilyen ruhába öltözött thug molesztál a nyílt utcán, szegény pont az arra járó Exile Jeditől kért segítséget. A Rossz Oldaliak (DS) összeállhatnak Azkullal, segíthetnek neki legyengíteni Khoonda védelmi rendszereit, sőt, segíthetnek neki leverni Terena Adminisztrátor védelmi erőit, végezetül Azkul bandavezér lepaktál egy sötét oldali exilelalkihívja majd egy párbajra Vrook Jedi mestert, aki utolsó csepp véréig hűen védi a Dantooine-i kormányzatot és Terenát. Miután az Azkul megköszöni a Sötét Exilenak a segítségetExile legyőzi a Jedit, Azkul megköszöni a Sötét Exilenak a segítséget, leperkálja neki a részét a busás zsákmányból, amit még pofátlanul feljebb is alkudhatunk egy még masszívabb összegre egy magas (PERSUADE) meggyőzőképesség mutatóval, majd Azkul felsétál Terena szobájába, hogy személyesen ölhesse meg a kormányzónőt, és átvehesse végre a helyét.

Miután a KotOR1-ben Darth Malak rájött, hogy a thug a_dantuini jeditemplom_alatti szinten holtan fekszik láthatóan egy fénykard végzett vele feltételezhetően a Disciple végzett veleDantooine-on van a Jedi Enkláve, megtámadta, és porig romboltatta az egykor élettel teli, és jelképes értékkel bíró Jedi épületet. A romok alatt sok Jedi lelte halálát, és sok érték rekedt így a kőhalmaz alatt. A KotOR2-ben rájövünk arra, hogy egyes thugok arra specializálódtak, hogy expedíciókat szerveztek a mélybe, és a romok alatt felkutatták a Jedi testeket, levetkőztették őket, elszedték értékeiket, kifosztották ládáikat, elszedték fénykardjaikat, gyakorlatilag meggyalázva azok végső nyugalmát, fosztogatták a sírhelyüket, mint mi, európai emberek az egyiptomi fáraók piramisait. Persze voltak olyan thugok, akik nem akartak expedíciókat szervezni a szűk járatokba, hanem azt találták ki, hogy megvárták, míg más thugok mentek le, és mikor azok felhozták a zsákmányukat, egyszerűen megtámadták őket, leöldösték a fáradt kincsvadászokat, és elvették a cuccaikat. Ezeket a zsákmányokat részben maguk használták fel, egy másik, jelentős részét viszont a feketepiacon értékesítették. Egy ilyen fosztogató igen pórul járt, mert a helyet egy Jedi tanonc, a Disciple védi már évek óta, s a kép felirata alapján az ürgét egy fénykard ejtette seb ölte meg, azaz egy Jedi végzett vele, feltételezhetően a Disciple.

Apropó, páncél. Bizonyára észrevettétek, hogy ezek a thugok idáig mind ezt az igen tetszetős, szürke alsóruházatra húzott sárgásbarna vastag bőrfelsőt visel, melyre ezüstös mellvértet, térdpáncélt, vállvédőt erősítettek fel, s mindehhez egy piros kesztyű is dukált. Ez egy harci nehézpáncél. Ez nem a legkomolyabb páncél, de állítólag közel van ahhoz. Kemény nemzetőröknek tervezték, és főleg távolsági fegyverek ellen adott valami védelmet. 8 extra védelmet nyújt a használójának, ám alaposan korlátozza őt a mozgásában, ügyességét +1 bónuszra csökkentve. Pont ezért a tulajdonságáért főleg tűzfegyverek mellé javasolták, hiszen puskával nem kell ugrabugrálni benne, míg a kardozásban hátráltatná az embert. (A játék alapján azonban a sikeres lövéshez nagy DEXTERITY, azaz ügyesség szükséges...) Ezért például az Echaniak, akik macska ügyességgel, és gyorsan kellett, hogy mozogjanak, nem szerették ezeket a páncélokat, mint ahogy a Handmaiden cikkemben írtam is. Ráadásul a páncél korlátozta az Erők használatát is, ezért Consular Jedik sem igen preferálták a viselését, legfeljebb a harcos Jedik, akik nem használták az Erőt sűrűn, hanem csak kardoztak, ám ebben a cuccban ők sem nagyon tudtak rendesen mozogni. A Thugoknál viszont ez nem okozott problémát, Erőt nem tudtak használni, kardot nem szerettek használni, bér közelharcban MINDIG rákényszeríthetően, ha betörünk a közvetlen közelükbe, ám főleg lövöldöznek, tehát nekik maximálisan megfelelt. Sok páncélozott pisztolyos és puskás lúd pedig a KotOR-ban is képes disznót győzni...

Hasonló "ludak" fogadják a teloszi platóra, füves, lépcsőzetes fennsíkra érkező, vagy inkább zuhanó Exile csapatot is. Miután Bao-Dur kimenti őket a lezuhant hajójuk roncsai közül, melléjük szegődve segít nekik kijutni a bolygóról. Persze ehhez előbb végig kell verekedjék magukat a fogadóbizottságon, rögvest ezen a 3 thugon, és az őket támogató felderítő droidon. thug csapat_telosonFelhívom a figyelmeteket ismét az iker problémára, az első és a harmadik thug itt is egypetéjű ikernek látszik, a középső pedig a barlang előtt álló Azkul szakállas thugok öccse lehet, aki valamiért akkor nem tudott ott jelen lenni, és most szeretné megbosszulni a tesóit. Ő már óvatosabb, személyi védőpajzsot aktivál maga köré, de mivel tesói a múltkor biztos elvitték az ő puskáját is, ezért force pike-al várja az Exile-t. A thugok formációja elárulja, hogy valamelyest hadviselt, katonailag járatos emberekről van szó, de annyi eszük nincs, hogy a hátuk mögött levő speeder mögé húzódjanak, s fedezékből lőjék az érkező csapatunkat. Amolyan zsiványok ők, olyanok mint egy útonálló, kiállnak egy erdei út közepére, és megállítják és kifosztják a postakocsit, vagy az arra járó civileket. Bár néha vannak köztük veterán, komoly hadászati múlttal rendelkező veterán thug_teloszonzsoldosok is, akik például ha tovább megyünk, a teloszi kiürült katonai bázist védik majd. Ezek a zsoldosok azonban nem mindig szeretnek kopcsó thug csapat_mandaloriaiakkal szövetkezik dantuinonthug társakkal szövetkezni, mert azok gyengesége, taktikai hibái fegyverzeti hiányosságai a csapatra és a várható zsákmányra is rossz hatással lehetnek. Néhány hadviselt veterán zsoldos ezért inkább hasonló, katonaviselt csapatokhoz társult, mint például ezek a thug1_elolrol izizmercenary-k, (zsoldosok), akik egy dantuini szabad Mandaloriai alakulathoz csatlakoztak, beépülve Esok osztagába. Néhány lepukkant thug azonban odáig jutott, hogy csapatát elvesztve, fegyverét elhajítva elmenekült egy vesztes csatából, és egyedül maradva kóborolt a galaxisban, gyakorlatilag gubis lett, mások szemetében túrva keresgélt, ez a pacák például az Iziz utcáin heverő thug1_hatulrol iziz varosabanszemétdombok közt vegetál, arra viszont kitűnően alkalmas volt, (mivel neutrális, azaz nem támad), hogy közvetlenül mellé állva jó screenshotokat készítsek nektek elölről és hátulról a ruházatáról. Végül megtekinthetjük ezt a viseletet egy prominens személyiségen is, az Alsó-tariszi bandafőnök, Ghadon Thek is egy hasonló cuccot visel, BÁR ő nem teszi fel a páncéllemezeket a ruhájára, csak a bőrvértig végi magát. Egyrészt azért, mert a Hidden Bek bázis nagyon védett, másrészt azért, mert személyes twi'lek testőre van, emiatt biztonságban érzi magát thug_gadon_thekés nem igazán tart a veszélytől, amit egy dark Revan jól ki is használhat, saját szobájában végezve a banda fejével, ami azért jó, mert egy sötét oldali küldetés során egy kis hazugsággal kinyírhatjuk a Vulkar, és a Bek bandát is, jó sok zsákmányhoz, és XP-hez jutva.

Ezt a gyönyörű harci nehézpáncélt azonban nem csak a thugokon tanulmányozhatjuk, felpróbálhatjuk mi is! Ennek azonban thug1_ harci pancel alapfeltétele hogy karakterünknek legyen nehéz páncél hordására vonatkozó képességealapfeltétele, hogy karakterünknek legyen nehéz páncél hordására vonatkozó képessége. Ez a Katona kasztnak azt hiszem alapértelmezett, de a többiek is kifejleszthetik szintlépésekkor. Bemutatom mai modellünket, Carth Onasit, thug1_ harci pancel 8 extra védelem pontot ad karakterünknek de korlátozza az ügyességét plusz egy bónuszramai divatbemutatónkon ő fogja nektek bemutatni a harci nehézpáncélt. Gyerünk Carth, ne szégyenlősködj, fordulj körbe a srácoknak, hadd lássuk azt a harci páncélt elölről és hátulról! :-) Carth katona, tehát Dúracél nehézpáncél Canderous Ordon és harci páncél Carth Onasin egyszerrefelveheti, fegyverével messziről is tud lövöldözni, tehát nem zavarja őt, hogy talpig vasban kell mászkálnia, Erőt nem tud használni, tehát nyugodtan viselheti ezt a páncélt! S végül íme egy különleges fotó, a múltkor bemutatott Dúracél nehézpáncél Canderous Ordon, és a mai ezüstös szürke páncél Carth Onasin egyszerre, bemutatva mind a két thug páncélt, amit a CustomStarWarson láthattatok, ezúttal a mieinken!

Carth Onasi harci nehézpáncélban elölről és hátulról a Korriban-i Sith Nagyurak Völgyében.

Carth Onasi harci Nehézpáncélban elölről Carth Onasi harci Nehézpáncélban hátulról

 

Tekintsétek meg a custom Thug figurámat is!

thug a dantuini khoondábanIgazából nem is csak a thug volt az, ami miatt megcsináltam ezt a custom figurát, mert sok fajta rosszfiú van. A páncélzat borzasztó sokat nyomott a latban. Egyébként sok thugon van ez a páncél, de én ezt az ázsiai férfit próbáltam lemodellezni, akit a KotOR2-ben láttam a dantuini Khondában, mert különleges, ilyenből csak egy van. (persze meg az ikrei, de amúgy egyedi thug design). Mielőtt levágta őt az Exile, megörökítettük az utókornak  :-)

 

custom Thug figura elölről

thug1_custom elölről

 


 

custom Thug figura hátulról

custom thug figura hátulról


 

custom Thug figura oldalról

thug1_oldalról


 

 

 

Köszi hogy a CustomStarWarst látogatod!
 


 

írta: Rostás Norbert

 

thug

Kattints a képre, ha vissza akarsz menni a KotOR2 rovatba, hogy választhass a többi KotOR2 karakter közül! vissza a kotor2 rovatba

  <<<<vissza a CustomStarWars főoldalára