battlefront 2 clone set


Battlefront 2 klón szett

Battlefront 2

  

Volt szerencsém találkozni Magyarország egyik legnépszerűbb és talán a legtöbbet hallott hangjával, Moser Károllyal. Érdemeit, munkáit napestig lehetne sorolni, az egyik legjobb rádió és az egyik gyorsétterem állandó hangja, és nagyon sok filmben végez kitűnő, és karakteres szinkronmunkát. Gyakorlatilag minden második filmben hallhatjuk őt, elegendő megemlíteni a Vészhelyzetet, a Kincses Bolygót, vagy a Buffy a vámpírok rémét. Szinkron szempontból külön élvezet nekünk rajongóknak a Skorpiókirály 2 című film, ahol Karcsi adja a hangját a főhősnek, az ifjú Mathayusnak, Molnár Ilona adja a hangját Mathayus barátnőjének, Laylának, és Molnár Levente (Ilona testvére) adja a görög Ari hangját. Ez egy érdekes trió, hiszen a Clone Warsban ugyanez a 3 művész adja a hangját Anakinnak, Ahsokának, és a droidoknak. (Terveim szerint mindhárom művészt üdvözölhetjük majd itt a CustomStarWars valamely rovatnyitó hangjaként!) A kultusz filmek közül még a Csillagkapu sorozatban is hallhattuk Moser Károlyt, de nekünk, Star Wars rajongóknak ő mégis legfőképp Anakin Skywalkernek, a Csillagok Háborúja Saga főhősének első és egyetlen, utánozhatatlanul jó hangja. George Lucas és csapata sok ember közül választotta ki a legideálisabb színészt Hayden Christensen magyarhangjának, és mindannyiunk örömére Moser Károly lett Anakin. Én speciel nem is tudnám elképzelni nélküle a karaktert, egyrészt mert nagyon jól csinálja, másrészt mert nagyon kedvelem Karcsit. Örömömre szolgál, hogy azokat a filmből már megszokott, és kitűnő hangokat hallhatjuk majd a Clone Wars animációs sorozatban is, akik a mozifilmben is szerepeltek, ennek köszönhetően Moser Károly viszi majd tovább Anakin karakterét a rajzfilmben is. Ritkának számít ez manapság, mert sok filmet újraszinkronizálnak, de a Star Wars szerencsére egy üde színfolt, és a megszokott, és megszeretett magyar szinkronhangok egyfajta állandóságot jelentenek számunkra. A magyar szinkronstúdiók munkája nemzetközileg is elismert, és bár a szakma valamelyest felhígult, a "mi" Starwarsos színészeink szerencsére továbbra is minőséget nyújtanak, melyet meg kell becsülni. A CustomStarWars koncepciója szerint több rovatot is majd egy a rovatra jellemző, benne szereplő karakter hangja fog megnyitni, és már több kitűnő szinkronszínészünket sikerült megnyerni ennek. Anakin (szerepe fontossága és sokrétűsége miatt) gyakorlatilag majdnem minden rovat nyitóhangjának alkalmas lenne, de bízva abban, hogy a többi fontos karaktert is sikerül megnyerni, hogy hangját adja egy rovathoz, Anakin egy mondata fogja megnyitni a Holokron főrovatot, és egy másik mondata a Battlefront 2 klón szettjét bemutató cikket. Mivel a BF2-ben Anakin Skywalker egy irányítható karakter, és az 501-es klónlégió útját követhetjük a kezdetektől a végkifejletig, beleértve a Jedi templom küldetést is, Moser Károly művész úr egy olyan mondattal szól a CustomStarWars olvasóihoz, mely erre az eseményre utal. Ebben a cikkben be fogjuk mutatni az 501-es klón osztagot, annak minden fegyvernemével, hiszen a BF2 tanúsága szerint az 501esek egy jól szervezett, komplex hadviselésre alkalmas klón hadosztály volt. Végignézzük tehát azokat a fegyvernemeket, melyekkel a Battlefront 2-ben játszhattunk, és melyeket a Hasbro megörökített egy klón szettel. Kövessétek tehát Anakin Skywalkert, és ismerjétek meg az 501.-es légió fegyvernemeit!

bf2 clone szett

 

Clone parancsnok

clone_commanderA clone commandert, azaz a parancsnokot, BF2-ben a lila Galactic Marine személyesíti meg. A parancsnok képes a csapattársakra hatást gyakorolni, roham előtt növelni képességeiket, de nem pusztán szavaival dominál a csatatéren, hanem bizony minigunjával is tarol. Ennek a helikopterágyúnak a tüzét még a Jedik sem képesek kivédeni. Hátránya, hogy előbb fel kell melegednie, fel kell pörögnie, mielőtt elkezdi ontani a lőszereket magából, tehát azonnal nem lehet vele lőni.

 

Klón heavy trooper


clone_heavytrooperMind a két civilizációnak vannak heavy trooperei, azaz nehéz tüzérsége. Ők nagy erejű páncéltörő fegyvereket hordanak, amik gépek ellen hatékonyak. Igen robosztus, vállról indítható rakétakilövő fegyverről van szó. Fejlesztett változata a kilövés után irányítható, a játékos átveszi az irányítást a kilőtt rakéta felett, és az egér segítségével pontosan saját maga röpítheti a célba. Ez azonban sajnos csak sok-sok játékóra után jön elő. Harc közben a heavy trooperrel vigyünk be sok kritikus találatot a rakétával egy ellenséges páncélosra, és kapunk egy "csontot", lesz egy strigulánk. Ha ilyen strigulából még csinálunk egy 50-60 darabot, már meg is van a fejlesztett vállról indítható elit rakétavető. Bizony nem egyszerű. A képek bal felső sarkában látható sárga bonuszokat én már kinyitottam, így minden egyes küldetésre elit fegyverekkel, erős, gyors, veterán katonával megyek, de ez sok játék eredménye! A legnehezebb fokozaton nagy szükség is van minden bonuszra! A klónoknál egy "Baccara újrafestés" lesz a heavy trooperünk a játékban.



Klón mesterlövész

clone_sniperNézzük most meg a mesterlövészeket. A dobozba az Airborn klón trooper test harmadik kiadása került, ezúttal kékre festve. (Volt egy lila a Windu Battlepack-ban, a narancs "Cody sniper-e" volt a második, a kék a harmadik szín, bár a 66-os parancs páros szettekben egy hasonló kék már benne volt Anakinnal!) Helyesen, hiszen az 501 légió sniper-e valóban kék. A festése azonban mégis más, hiszen a játékban a homlokra két kék V betű alakú vonalból álló felségjelet pingáltak a készítők.

 

Klón közkatona


clone_soldierNézzük meg a közkatonákat is. Sokan vannak a csatatéren, mindig a bakák harcolnak a frontokon a valóságban is. Ők a hangyák, akik a csata súlyát hordozzák a vállaikon. Gyors mozgású, alapfegyverzetű egységek. Névtelen tömeget képeznek, pótolható, és (sajnos) leírható veszteséget jelentenek, nélkülük azonban mégsem menne a csatározás pusztán az elit egységekkel, vagy mesterlövészekkel nem lehetne felvonulni a csatatérre. Klónoknál a kék 501-es sorklón lesz a dobozba csomagolva.

Jet trooper

 bf2_clone_jettrooperElit egységekről tettem említést előbb. Kik ők, és miért elitek? Nos, a klónoknál a Jet trooper olyasmit tud, amit a társai nem - repül. Háti jetpackje segítségével gyorsan változtatja a helyét, fölülről, lebegve is tudja osztani az "áldást", felreppen háztetőkre, sziklaormokra, és lesből támadhat nagy erejű kézi gránátvetőjével. Nem kötik az utak, lépcsők a helyváltoztatását, Kaminón simán képes átröppenni 2 platform közti távolságokat, és más bolygókon ha kedve támad, felrepül az emeletre, míg a többiek caplatnak a lépcsőkön.

 

Klón engineer

clone_engineerVégére hagytam a kedvenceimet, az engineer-eket, azaz a harctéri gépészeket és felcsereket. A gépész képes a legjobban bánni a gépekkel. Vezetni bárki tudja, de javítani csak ők. Az első részben gépészi képességük alapértelmezett volt, azaz ha bent ültek egy lépegetőben, ami sérülést szenvedett, ők azonnal javították azt. A második részben ezt csak kiszállva, kézi hegesztő szerszámukkal (fusion cutter) tudjuk eleinte elvégezni, de ha körülötte dúl a csata, nem ajánlatos kiszállni a gép biztonságos védelméből. Ezért is fontos a karrierünk alatt minél több ellenséges gépet feltörni, "hekkelni", azaz rést vágni a falába, és bejutva átvenni felette az irányítást. Ugyanis egy bizonyos számú megszerzett gép után a saga2_engineergépész olyan bonuszt szerez a csapatnak, hogy a gép lassan, de folyamatosan regenerálódik, javul, ha benne ülünk is! (Vehicle regeneration) Valamint képesek "felcser üzemmódban" egy doboz lőszert, és egy tégely bactát dobni sérült, vagy kifogyóban levő társainak. A legjobb kaszt szerintem! Mikor kiadták a commemorative_dvd_setSAGA2 sorozatban a klón engineert, nagyon megörültem, hogy lesz egy engineer-em is. De mikor megláttam azt a harmatosan gyenge barna felségjelű figurát, elkeseredtem. Ennyire nem lehetnek üzletiesek, hogy a nagyon eredeti kinézetű klón engineer helyett kiadják a commemorative set világos barna klónját engineernek titulálva! Nem is vettem meg, hiába szerettem volna, AZ NEM ENGINEER!

 

 

Köszönöm a látogatást, visszavárlak!

 

írta: Rostás Norbert

 

 

battlefront 2 borító

  <<<<vissza a CustomStarWars főoldalára